2017. június 11., vasárnap

Hajós-Györköny egy menetben

Az elmúlt napon két pincefalut is meglátogattunk. Az 1250 présházas, gyönyörű pincesorokkal bíró Hajóson kezdtük a kis bortúránkat. Az aprócska Schön Pincében a tulajdonos a fiatal, lelkes Schön Gábor fogadott bennünket. Már régóta terveztem, hogy meglátogatom őt a kis szentélyében, most végre ez a pillanat is eljött. Nagy örömmel és várakozással kóstolgattam a borait. Szép sort állított össze nekünk, Gábor, így nem csalatkoztunk.
Egy alacsony hőfokon, hosszan erjedt diszkréten illatozó, elegáns, cukorkás-citrusos Cserszegi fűszeressel nyitottuk a sort, amelyhez Faltum István sajtkészítő fűszerekkel, olajokkal átítattott finoman olvadó Ricotta sajtját falatozgattuk. Könnyed, nyári hangulat kerített hatalmába a páros kapcsán.Ezt az érzést a már jól ismert Hel’ó Kitty rosé finoman málnás, enyhén szénsavas játékossága csak tovább fokozta. István mindeközben egy újabb olasz sajtkölteményt, a Burratát tálalta fel nekünk, amely gyakorlatilag egy tejszínes töltelékkel készült, friss gyúrt sajtbatyu, mozzarella kéreggel.
Ezután pedig el is érkeztünk a vörösborokhoz. Egy 2015-ös fajtajelleges, csokis ízekkel megáldott Cabernet franc-t kóstoltunk palackból, majd Gábor megmutatta a fahordós tételeit is, 2016-ból. Így a szilvás Merlot-t, a szintén csokis Cabernet franc-t, a meggyes-marcipános Kékfrankosát is, illetve e három házasítását, amelyben talán a Kékfrankos meggyessége és a Cabernet fűszeressége érződött a leginkább.

Közben, hogy ízlelő bimbóink kellően ki legyenek szolgálva, kóstoltunk még persze sajtokat is. A Cabernet-hez egy francia Chaource nevű markáns ízű sajtot, amely narancsosabb színű, lágy brie-hez hasonlítható leginkább (jól kihozta a bor csokisságát).

A kóstoló (és egyben talán a nap) fénypontja volt számomra, amikor zárásként egy francia recept alapján készült, egy hónapja érlelt Trappista sajtot kóstoltunk, sütőtökös-baracklekvárral. Ez valami fenomenális volt!!!
Gábor révén eljutottunk a jóval nagyobb léptékekben tevékenykedő (kb. 30 hektáros szőlészetbe) a Kovács Borházba is, ahol hatalmas (10-14 ezer literes), díszesen faragott hordókat rejt a szintén elég (hajósi viszonylatban mindenképp) gigantikus pince mélye. 
Itt egy olyan borral indítottuk a sort, amely az ország első Cserszegi fűszeres ültetvényéből származó szőlőből készült. A reduktív, nagyon illatos, egész kis zömök, körtés-virágos aromájú borocska tetszett mindenkinek. Majd egy felettébb macerás termék, a szalmabor következett, ami 75 napon át szalmán aszalt Pölöskei muskotály szőlőből készült. Ritkán találkozhatunk ilyen borral itthon, így ez egészen kuriózum volt, ahogy a 75-ös Rajnai rizling is, ami még máig sem esett szét, bár azért persze elérte az aggkort zamatában. A vörösboraik közül egy 2012-es még fában pihenő Cabernet sauvignon került poharunkba, konyakmeggyes, rumos-csokis karakterrel.
Ebéd után a szintén sváb gyökerekkel megáldott, egységes arculatú pincesorokkal bíró Györköny felé vettük az útirányt, ahol elsőként Braun Zoltán polgármester úr pincéjébe és Wein & Speiz Fogadójába látogattunk. Nos, itt is igen tartalmas borsorral találtuk magunkat szemben. A helyi borversenyen aranyérmet nyert Irsai Olivér továbbra is (mi is részt vettünk a bírálatában, így kíváncsian vártam a fejlődését) szép arcát mutatta. Az illatos, elegáns bor könnyed virágos-citrusos stílusával mindenütt megállná a helyét. A szamócás, szőlővirágos illatú Kékfrankos rosé finom savaival nyűgözött le. Zoli Kékfrankos-Cabernet franc és sauvignon házasítása 2015-ből kifejezetten tetszett, harmonikusságával, finom savaival, ászkolt jellegével egyaránt.
A 2015-ös Kékfrankos kellemesen bársonyos, elegáns, pirosbogyós (talán som?)lekváros-likőrös-vaníliás érzete nagyon izgalmas karaktert adott ennek a fajtának.

Szintén ebből az évjáratból kóstoltunk még egy Cabernet franc-t is, amely a többségnél elnyerte a legszebb vörösbor címet az eddigiek közül. Testes, fűszeres, aszalt szilvás, nagyon hosszú lecsengése miatt ez nem is csoda.

A 2012-es mély színű, nagyon vastag Pinot noir borának nekem az illata tetszett leginkább, puncsos-kókusztekercses aromái meglepőek, majd a bor tanninjai is, de emlékezetes élményt nyújtott ez is, az biztos.
Megkésve bár, de töretlen lelkesedéssel érkeztünk meg utolsó előtti állomásunkra, Száraz Sándor pincéjébe. Sanyi bácsinál palackozott borokat és azok még hordóban lévő változatát is kóstoltuk, egyfajta játékként, hogy lássuk a különbséget. Kinek előbbi, kinek utóbbi ízlett jobban. Elsőként azonban egy fehérrel kezdtünk itt is. A kb. 8 fajta szőlő együtt szüretelésével készült vegyesfehér bor cserszegis-muskotályossága, pattogatott kukoricássága érdekes kombinációnak bizonyult ízérzetben.
Majd egy Kékfrankos-játékkal folytattuk a sort. Megkóstoltuk 2016-os, 2015-ös évjáratú vörös- és ’16-os siller, rosé borait is. Az október elején szüretelt Kékfrankos szőlőből készült rosé kellemesen gyümölcsös karaktere üdítőleg hatott. A siller pedig egy kifejezetten jó ivású már-már tanninos, testes borocska volt. Az idősebb vörösbor savai, csersavai már kerekedtek, bársonyos jelleget mutatnak, míg a fiatal rakoncátlan még kicsit, de nagy potenciált hordoz. Puncsossága különösen figyelemre méltó volt. Ezen tételek hordóban szunnyadó változatainak végigkóstolása inkább csak a hőfokokkal való játéknak bizonyultak, karakterben azért nagyon nem tértek el, lévén, hogy az öreg hordók már nem adnak sok pluszt a borokhoz, viszont egy igazi kincsre bukkantunk, amikor a 2016-os Merlot-Zweigelt-Portugieser házasítást kóstoltuk. A rubinvörös, nem testes, de lágy, bársonyos bor a nap legjobban iható, legkönnyebben lecsúszó, mégis zamat gazdag bora címet nyerte el.

Pámer Jánosnál zártuk a napot egy kis kötetlen beszélgetés keretében, amely már nem is inkább a borokról, hanem a jó hangulatról szólt. A Zweigelt-Kékfrankos zömökebb rosé után egy a györkönyi termőhelyre oly jellemző Kékfrankost kóstoltunk az előző évjáratból. A jóízű, hosszú lecsengésű, kissé talán „meszes” karakterű bor méltó lezárása volt ennek a sok tekintetben is izgalmas napnak. Köszönjük a vendéglátást és a sok törődést, amit kaptunk ma mind Hajóson, mind Györkönyben. Aki e falvak mellett jár, térjen be egy kortyintásra, nem fog csalódni!

2017. május 14., vasárnap

Rosalia gyorskör

Évek óta nem voltam Rosalián, gondoltam, itt az ideje, hogy ismét kilátogassak erre a fesztiválra. Néhány nagyobb és pár kisebb, vagy kevésbé ismert borászat boraiból válogattam egy-két érdekesebb tételt.
Szivek György és Péter boraihoz eddig még nem volt szerencsém, ezért is kezdtem náluk. A Neszmélyi borvidéken, azon belül Kesztölcön tevékenykedő borászat kínálatában -mint azt megtudtam- már organikus borok is szerepelnek, melyek közül én a 2016-os Zweigelt rosét kóstoltam. Ebből a fajtából nem feltétlen próbálkoznék rosé-t készíteni, de épp ezért voltam rá kíváncsi, hogy a tavalyi hektikus év után mit sikerült kihozni belőle. Halvány rózsaszín színe, gyors lefolyása is mutatta, hogy egy könnyedebb borocska várható. És valóban inkább az egyszerűbb, könnyű, élénk savú rosé kategória ez. Cukorkás illata tetszett. A 2015-ös Rizlingszilváni boruk a fajtához képest diszkrétebb oldalát mutatta. Nem egy hosszú ideig érlelendő fajta, de ennek savai még szépen tartják a bort. Valószínűleg finom seprőn is nyugodhatott, mert fel-fel sejlett benne némi vajasság, és főtt kukoricás zamat.

A közel 60 hektáron termelő szőlőskislaki Katona Borház Nálad vagy Nálam fantázia névre hallgató 2016-os bora, valójában egy Cabernet sauvginon-Portugieser rosé. Utóbbi fajta önállóan talán megint csak nem épp egy tipikus rosé fajta (én lehet, hogy a jó alapnak tűnő Cabernet-t nem is házasítottam volna, mert inkább elvett belőle a Kékoportó). A Portugieser adott ugyan némi gyümölcsöt a cuvée-hez, de azt a karakteres ízt is, amit sokszor magán hordoznak borai (ezt lehet szeretni, vagy nem szeretni, de tény, hogy a fajtajelleg része). A Cabernet fűszeressége viszont szépen hozta a fajtától elvárható ízeket ebben a relatíve hosszan héjjon tartott borban. Színe szinte sillerbe hajló, illata és lehelletnyi tanninja is a hosszabb kontaktidőre utal. 2016-os Flört boruk az Irsai Olivér és a Sárga muskotály jó arányú találkozásából született. Elképesztő illata után, talán kicsit kevesebb az íze, de így is nagyon finoman rózsaolajos, licsis (szinte már-már Tramini jellegűen). Hosszú lecsengésében pedig mindez még kiegészül egy kis körtés ízzel is. Könnyen értelmezhető, jó kis házasítás.

A hajós-bajai Koch Borászattól két rosét vettem górcső alá. Mimást, mint a Cannes-ban (Le Mondial du Rosé borversenyen) nemrég arany érmet nyert Néro és egy Cabernet sauvignon bort? Előbbi érthető módon lett arany érmes, gyönyörű színe levett a lábamról, illata, íze finoman gyümölcsös-fűszeres-tuttifruttis (ez a fajta szerintem igazából rosénak kiváló, vörösbornak talán kicsit kevésbé alkalmas, bár pont tegnap kóstoltam egy egész jó vörösborát is). A Cabernet sauvignon rosé is ott kullogott ám az előbbi nyomában! Természetesen ez is a 2016-os évjáratból származik (vagy nem is olyan természetes ez itt a Rosalia kapcsán, hiszen több borásznál láttam 2015-ös rosékat is!). Visszatérve a málnás-bodzás, egyszerre gyümölcsös és picit vegetális borra, összességében nem kiugróan zamatosan, de mégis finoman harmonikus volt.

Maczkó Róbert borait már régóta szerettem volna megkóstolni, de most jött el végre az a pillanat, amikor erre sort is kerítettem. Egy jóivású, kellemes Pinot noir és Merlot (80/20%), alias Medveálom Rosét kortyolgattam tőle először. Classicus rosé, mely a pompás kis málnás jegyein túl nem harsog más gyümölcsöktől, vagy fűszerektől, nem is teltebb az átlagnál, nem is hosszabb, de valahogy mégis nagyon jól eső bor. A 2015-ös Blauburgere mellett viszont kicsit hosszabban is elidőznék. Mint azt megtudtam, alig tíz hónapot pihent 225 literes fahordóban, de ennyi épp elég is volt neki. Mélyvörös színe, lomha lefolyása a pohár falán sokat sejtető. Illata finoman hordozza a fa jegyeit, kiegészülve egy maréknyi meggyességgel. Testes, lágy savakkal, bársonyos, de határozott tanninokkal megáldott, szinte már-már simogató jellege nagyon lenyűgözött. Hosszú meggyes, konyakos, diszkréten étcsokis íze egy „60-as” dominikai tábláért kiáltott (s én is, bár legnagyobb sajnálatomra éppen azt most nem vittem magammal).

Kamocsay Ákos Prémium boraiból négyet kóstoltam. A 2016-os év Irsai Olivérjével kezdtem (mi mással?), szép fajtajelleges illattal indult és ugyanez a muskotályosság folytatódott ízében is. Hosszú lecsengéssel bíró, üde, friss, könnyen-gyorsan a pohárból elfogyó, finom nedű. A szintén a tavalyi évből származó Sárga muskotály bor ugyan kiugrik a pohárból (biztosan sokan is szeretik emiatt), de valahogy nekem a fajta eleganciáját, jellegét nem mutatta meg igazán, ezúttal. A fehér vonalat folytatva, egy 2015-ös Pinot gris is bekerült a poharamba, immár a testesebb kategóriát képviselendő. Nos, igen, itt már azért szintet ugrottunk. Az érett szőlőjelleg aromái és a leheletnyi herbás-körtés vonulata tetszett leginkább e bornak. Majd persze egy rosét itt kóstoltam, a 2016-os Merlot formájában testet öltve. Szép színe, frissessége, gyümölcsössége üdítően hatott. Lecsengése pedig kiegészült némi vegetalitással.

Végül Dúzsi Tamás két friss évjáratú roséjával zártam a mai sort (megint csak mi mással egy Rosé-ünnepen?). A Pinot noir roséból lehet, hogy kellett volna egy másik palackot kérnem, mert ez kicsit ziláltnak tűnt, éles savai, nem tiszta illata kis űrt hagyott bennem, ámde a Cabernet sauvignon rosé kárpótolt az előbbiért. Narancsba hajló színe, olajos lecsorgása a pohár falán, finom savai, piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető zamata (nem saját érzet, de megvettem-csipkebogyós jellege) tetszett.

Az idő rövidsége okán most csupán ennyi fért poharamba, de úgy gondolom, ezzel az élménnyel is csak gazdagabb lettem...

2017. április 8., szombat

Bonbon Fesztivál, morzsák

Székesfehérvár belvárosában, a Szent István Művelődési Házban zajlik épp a BonBon Fesztivál, amelyre persze én is kilátogattam ma. A rendezvényt inkább bonbon napoknak nevezném, a kiállítók száma alapján, de ennek ellenére érdemes egy fél napot rászánni, mert sok újdonságot lehet kóstolni rajta.
Unokatestvéremmel vetettük be magunkat az akkor még igen csendes forgatagba. Láttunk szép tortákat, hallottunk előadást csokikészítésről, gyönyörködtünk mézeskalácsokban, de a legizgalmasabb persze a kóstolás volt. 
A Csokigurunál kezdtünk. A Roveli Liquiriza medvecukros desszertje ízlett itt a legjobban. Finoman érezhető csak benne az édesgyökér egyébként karakteres zamata, amely pont jól illik a benne lévő étcsokis töltelékhez.
A balatonlellei Csilli Choco Bons számomra eddig ismeretlen bonbonműhely volt, így ott kicsit többet is elidőztünk. A selymes gyümölcspüréi közül a kávést, a kókuszost és az áfonyást ízlelgettük. Utóbbi szenzációsan friss, gyümölcsös zamata tetszett a leginkább. Ugyanezt bonbonban is megkóstoltuk, dominikai étcsokival. Érdekes volt, hogy a kissé vegetális, de mégis gyümölcsös csokival mennyire más, savasabb ízei jelentek meg az előbbi üde pürének. A belga sörös ganache-ban a barna sör ízei nagyon jól visszajöttek a puha, olvadó töltelékben és csokiban. A kókuszpürés-fügezselés bonbon roppanós kérge tetszett, de a kókuszos töltelék már nekem kicsit édes volt.

A velencei Andi sütiszalon sóskaramellás bonbonja izgalmas összhatásával, 70 %-os étcsokijával jól folytatta az előbbi sort, de ami igazán meglepett az a paleo Sacher tortájuk. A zöldbanán liszt, házi kajszilekvár és paleo csoki kombó töménysége ellenére nagyon kellemes volt. A lágysága is elvarázsolt. Érdemes megkóstolni a rendezvényen, vagy akár egy velencei kirándulásunk során is, de hagyjuk ezt a desszertet a falatozgatás végére, mert utána már nehéz bármit is kóstolni.

Az EndorFine Csokoládéüzlet olajos magvas válogatásai igencsak felkeltették unokatesóm érdeklődését. Én sajnos nem élhetek ilyen finomságokkal, de neki nagyon ízlettek. A magam részéről a Rózsavölgyi Manufaktúra perui 71 %-os szenzációs csokit választottam e standnál, amit aztán az esti filmnél bocsájtottam ízlelőbimbóim rendelkezésére. „Akik” nem is tiltakoztak a feladat előtt, sőt alig akarták abbahagyni e csoki majszolgatását. Nem túlzás azt állítani, hogy minőségben ez a csokoládé vitte ma a prímet, de nem is vártam tőle mást. (Részletesen viszont majd később számolok be erről az élményről, egy külön fejezetben...)
A Rimóczi Art grillázsait már sokszor kóstoltam. Az ő standjukon aki nem talál Húsvétra ajándékot, az sehol sem. Nagyon szép, ízléses csokidesszertek várják, hogy kiválasszuk erre az ünnepre a megfelelőt. Mi ki is használtuk a lehetőséget, persze nem csak másoknak, magunknak is vettünk itt némi ajándékot. Ami itt a legkülönlegesebb csemegének tűnt, az a sült marcipán batyu volt, amely aszalt gyümölcsöket rejt belsejében. Az édes-savanykás-kesernyés nassolni való nem csak látványos, hanem finom is, izgalmas ízekkel bír. Csak ajánlani tudom ezt is!

Ennyit röviden a fesztivál-morzsákról, a többit kóstolja mindenki a helyszínen!


2017. február 21., kedd

GasztroKlub a Terrace-ban

Február elején került sor a GasztroKlub második szeánszára, a velencei Terrace kávézóban.

Az est meghívott vendége Dr. Donkó Ádám, az ország talán egyetlen doktori végzettséggel bíró hentese. Na jó, viccet félre téve, Ádám tényleg ledoktorált a Kertészeti Egyetem Szőlészeti Tanszékén. Hobbija viszont a vadászat, illetve az elejtett vadakból és mangalica alapanyagokból készült kolbászok, szalámik, májkrémek és még sorolhatnánk, hogy mi minden készítése.
Az ő termékei mellett finom borokat, fűszeres sajtokat is kóstoltunk. A borokat szerény személyem válogatta össze, de ebben segítségemre volt Ádám is, hiszen ő szintén hozott nekünk pár tételt a balatonfüredi pincéjéből.

Az est végén pedig a Kockacsoki nassolni valóival zártuk a sort, persze azokat is borok kíséretében tettük magunkévá.

A Furmint Február jegyében, a nyitó borunk a Zsirai Pincészet Középhegy Furmintja volt 2015-ből. A mádi Középhegy dűlő bora két alkalommal szüretelt szőlőből született. Spontán erjedt és 136 literes hordóban pihent, várva, hogy aztán eljusson a fogyasztókhoz, azaz hozzánk. Illatában, ízében mézes-cukorkás jegyek kavarognak nüansznyi vegetalitással és mineralitással. Kellően hosszú, finom. Ehhez a borhoz zsíros kenyeret kóstoltunk, kétféle verzióban. Bolti, „kommersz” és Ádám szabadon tartott mangalicából készült zsírjával megkent kenyerét. A kenyér egy gárdonyi pékségből származó, erdélyi receptúra alapján kovászolt, helyi termék volt. A játék során mindenki számára egyértelmű volt a különbség. Ádám terméke selymes, lágy, nem kiugró, de finom zsíros ízű, a bor gyümölcsösségét jól alátámasztotta. A bolti zsír keménynek, alig kenhetőnek tűnt, sőt kissé mintha avas lett volna és a bor savait is kihozta, durván!

Ezután újabb játék keretében két Olasz rizlinget kóstoltunk Ádám friss (3 hetes) tölgyfaforgácsos füstölésű mangalicából készült, kellemes kolbászához. A balatonfüredi Zelna Pince Farkó-kő 2015-ös évjáratát és Ádám tavalyi borát. Az előbbi  -irányított erjesztéssel készült, 6 hónapos fahordós, és finomseprős érlelést kapott- borával, Ádám irányított erjesztésű, reduktív bora jól felvette a versenyt, sőt a kolbásszal kifejezetten gyümölcsösnek bizonyult ez utóbbi. A Zelna-bor inkább önmagában hozta a gyümölcsösséget, finom fűszerességet.

Ádám Pinot noir roséja és vörösbora következett ezután. Előző évjárat borai, egri szőlőből. A rosé narancsba hajló színe jól mutatta a fajta sajátosságát. A szűretlen mivolta ellenére is tükrösen csillogó nedű halvány gyümölcsösséggel, sóssággal és hosszúsággal jónak, de talán kevésbé terebélyesnek bizonyult. Kellett hozzá az a hosszabb idejű, 3 hetes héjon áztatás, amelytől mély színt, teltséget és rengeteg gyümölcs aromát kapott ugyanannak a szőlőnek a „termése”. Málnásság, minimális bőrösség, édeskés felhang, kis mineralitás és hosszú gyümölcsös zárás jellemzi.

A szekszárdi Pastor Pince 2015-öa Siller borát is megkóstoltuk. Miért? Csak úgy. S milyen jól tettük! Hihetetlen hosszúsággal és szélességgel párosult ez a Kadarka, Kékfrankos bor. 2 napig volt héjon, de így is nagyon gyümölcsös (eper, málna, meggy ízekkel) és hosszú; nem utolsó sorban szép színnel megáldva.

A siller után ismét áttértünk a vörösborokra. Finoman fűszeres és füstölt, 60-70 %-ban szarvashúsból, illetve részben sertésből készült kolbászt kóstoltunk két vörössel. Tóth Ferenc, egri Kékfrankos Válogatás 2012-es bora virág, puncs, meggylikőr illataival, ízeivel, teltségével, jó savaival, bársonyosságával nagyon jól illett ehhez a kolbászhoz.

Kis szünet után újabb vakteszt keretében hasonlítottuk össze Ádám zöldfűszeres-majorannás májkrém készítményét egy bolti termékkel. A különbség ránézésre is azonnal kiderült, de a végső bizonyíték a minőségbeli ugrásra az volt, hogy a boltit rendre eltolták a vendégek, mondván, hogy egy falatnyi elég volt belőle, egye meg, aki megkente vele a kenyeret (vagyis mi).

Bősz Adrián szekszárdi, Merlot Reserve 2011-es fűszeres, vaníliás, csokis bora édeskés, ám kissé zárkózott jegyei ellenére is nagyon jól passzolt a Kockacsoki kalocsai fűszerpaprikás-meggyes étcsokijához. Pikáns, szinte csípős fűszeresség lett úrrá a pároson, de nem bántóan.

Az est utolsó kettőse a szintén mádi Kardos Szőlőbirtok 2015-ös Tündérmeséje (Furmint és Sárga muskotály) volt egy falatnyi cukorba és rózsaborsba forgatott, törkölypálinkás-fehércsokis Kockacsoki trüffellel. A bor talán kicsit édesnek bizonyult önmagában, de a desszerttel aranymazsolássá, birsessé váló páros már jól működött együtt. A bor kiemelte a törkölypálinkát a trüffelből, ami ugyanakkor egy leheletnyi botritiszességet is megmutatott a borból.

Jó kis este volt, várjuk a folytatást, amely hasonlóan jónak ígérkezik, spanyol borokkal és finomságokkal...