2014. szeptember 6., szombat

Mire elég egy kocka csoki?

Nagyon érdekes élményekben volt részem ezen a héten. Eddig úgy gondoltam, a bor a legjobb eszköz arra, hogy összehozzon embereket, közösséget formáljon. Most már látom, hogy a csokoládéban hasonló potenciál rejlik.

Valószínűleg keveseknek adatik meg, hogy egyazon héten két csokoládéműhelybe látogassanak el, ráadásul úgy, hogy az egyik egy valódi nagyüzem, a másik pedig egy éppen indulóban lévő pici kézműves műhely. Nekem ez is összejött, amiért hálás vagyok mindenkinek, aki ehhez hozzásegített engem.
Mire elég egy kocka csoki? Ez a jövőben fog kiderülni, de annyi már bizonyos, hogy a tegnap megnyílt Kockacsoki Manufaktúra máris elért valamit. Közel két éves egyeztetés és tervezgetés után Dénes Ákos és Dénesné Spitzer Éva létrehozott egy olyan nonprofit kft-ét, amelynek keretében a csoki iránti elhivatottságukon túl még az autista fiatalok támogatására, segítésére is gondot tudnak fordítani.

Céljuk, hogy az autista fiataloknak munkát adjanak, megtanítsák őket a csokoládékészítés folyamataira és ezáltal lehetőséget teremtsenek nekik arra, hogy munkát vállalva teljes életet élhessenek, mint bárki más. Az elkövetkező két évben 15 autista spetkrumzavarral élő fiatalt terveznek gyakornoki programjukba bevonni.

Ehhez sok támogatást is kaptak, többek között a XI. kerületi önkormányzattól, a NESsT Magyarország csapatától, a Kortárs Építészeti Központtól és a Mozaik Egyesülettől.

A megnyitón az ünnepélyes köszöntők után csokoládékészítési bemutatón vehettünk részt, majd természetesen jöttek a mindenki által várva várt finom falatok. A program végén pezsgőkoccintással és Saláta Tamás, a műhelyben elsőként dolgozó autista fiatal gitárszólójával és énekével vált igazán kerekké az esemény.
Ízelítőül a finom falatokból, amiknek szem- és szájtanúi lehettünk a megnyitón: mogyorós csokicseppek,  kevésbé klasszikus macskanyelvek  (ízletes kardamomos fehércsokis-még nekem is tetszett, fahéjas tejcsokis és szegfűszeges étcsokis), krémes trüffelek és persze gusztusos csokoládékockák barackkal, áfonyával, mogyoróval és jó arányban adagolt fűszerekkel.
Köszönöm az élményt és sok sikert ahhoz a kellemes, de azért mégis kemény munkához, ami a csapatra vár!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése