2014. november 1., szombat

Szántó Tibor Caranero Superior

Szántó Tibor „csillagosai” közül most egy újabb finomsággal, a venezuelai, azon belül is a Barlovento-tartománybeli Caraneroból származó ültetvényszelektált csokoládéval ismerkedünk meg.

A csillagos, annyit tesz, hogy ez a 70 %-os csokoládé is szerepelt már a legjobbak versenyén, vagyis az idei Great Taste Awardon, ahol 2 csillaggal jutalmazták.

A kíméletes pörkölés és feldolgozás eredményeként egy ízig vérig csokoládéval állunk szemben! Miért részesült ilyen nagy elismerésben? Arról árulkodjon maga a csoki!

Szép vékony, fényes tábla, állagából adódóan kevésbé roppanó és olvadékony, de így is jól esik belőle majszolgatni. Illata kellemes, pont annyira intenzív, amennyire az szükséges. A kakaó sajátos jegyei mellé -ahogy a leírásban is olvashatjuk- valóban pirosbogyósok sorakoznak fel. Tiszta, őszinte, semmitől el nem ferdített aromák szabadulnak fel mindenegyes „kockájából”.

Az ízében ugyanez érződik (és egy kis konyakmeggyesség), de, ha „összetevőkre” bontjuk, megfigyelhetjük azt is, hogy milyen elegáns savasság jelenik meg benne. A cseranyagai szintén bársonyosak. A cukor csak másodlagosnak tűnik ebben a táblában. Mintha ott sem lenne, csak rásegít az ízek kidomborodására. A textúra lassan olvadó, nem szétfolyó. Lecsengése bár nem a leghosszabb, de mégis finoman gyümölcsös.

Összefoglalva csak ennyit tudok mondani róla: összhang és egyensúly.

Minősége: kiemelkedő

Megvásárolható: Szántó Tibor Fine Chocolates
30 g/ 850 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése